Rendeletben szabályozták, hogy a hadsereg hivatásos skótdudásai nem gyakorolhatnak napi tizenöt percnél tovább szabadtéren; a folyamatos dudálás ugyanis szép lassan süketté teszi a dudásokat. A Brit Védelmi Minisztérium parancsa arról is rendelkezik, hogy a napi gyakorlást ezentúl csak füldugóval ajánlott végezni - írja Scotland ügynök.
Hát újra itt. Ejtőzés volt a történelemben. Larnaca, Limassol kikötőiben, a repülőtéren libanoni menekültek. Larnaca tengeri bejáratánál négy-öt hadihajó - őrnaszád, csatahajó - őrizte a partot. Néha felszállt egy katonai helikopter. A helyi tévé folyamatosan számolt be a menekültek érkezéséről. Sérültek, síró nők. És közben mi érzéketlenek pusztítottuk a helyi sört, a Keot, ittuk a helyi törkölypálinkát és élveztük, pontosabban átvettük a görög mentalitást. Vagyis nem csináltunk semmit. Vagy mégis: motorozás, hegyi túra és a tenger. És közben azt mondtuk: ma sem csinálunk semmit, hiszen tegnap sem csináltunk. Mi bajunk lehet? Semmi. Közben mögöttünk ott úszott, zakatolt, zúgott, sírt a történelem.
Medgyessy feledékeny. Most nem az útelágazás szó helyes kiejtése, a nyelv és a fogak összehangba hozásának nehéz, embert próbáló tudománya esett ki a neuronjai közül és akár egy eltévedt fémdarab csörömpölt kéjesen a koponyája alsó szegletében, hanem a nyaralóját felejtette ki a vagyonnyilatkozatából. Pimpf ügy. Annál érdekesebb közleménye egy mondata: "Ami eredményeimet illeti, büszke vagyok azokra, mert nemzetközi tekintélyemet latba vetve, az ország presztízsét és jó hírét növeltem egész munkámmal." Igaza van. Jó példa erre ez a videó is.
Azt a gazdaságos mindenit! A reform, a kiigazítás, az igazságosság, a gazdaságosság szelleme..., na jó ezt a mondatot itt kell lezárni, mert csak baromság sül ki belőle. Kálmán Olga, Varga Edit után Danks Emese került sorra, ő elvállalta, kormányszóvivő is lesz belőle augusztustól. Úgy tudom, az előző két tévés azonnal nemet mondott. Hogy miért? Magyarországon nincs visszaút, ha egy újságíró szóvivői, vagy kommunikátori kitérőt tesz. Nem árt a döntés előtt erre is tekintettel lenni, hiszen az előbb említett munkák többnyire kérészéletűek, ismertséget hoznak, de hosszú munkálkodást nem, a politika bábjátékosai ugyanis damilokat kötöznek a munkát vállaló kezére, homlokára pedig jobb- vagy baloldali pecsétet ütnek. Mindkettő a hitelvesztést hozza, legalábbis az ellenérdekeltek szemében, még akkor is ha az illető ruhája, lelke patyolattiszta marad a kitérő után. Ne tessék csodálkozni! Ez itten kérem Magyarország! Ahol a szakértelemre mindig színes, megkülönböztető pólókat húznak a politikai játékbírók. Hol ilyet, hol olyat. Éppen aktuális érdekük szerint.
Kellemetlen helyzetbe került Tommy Sheridan skót parlamenti képviselő, a Skót Szocialista Párt egykori vezetője - tudta meg Scotland ügynök. A korábban is számos botrányba keveredett politikus egy független újságíró szerint rendszeresen csalta a feleségét, sőt nem egy alkalommal gruppen-szexben is részt vett; méghozzá a sógorával együtt. Skót mucuska-ügy.
Na most ezt nem kommentálom. Nagyon. Hiszen már kifejtettem, hogy bár értem, de mégis idegesít a kendőzés, a mismásolás. Az idekopizott részlet nemcsak Gyurcsány válasza miatt érdekes, hanem a beszélgetés jó stílusa miatt sem utolsó. A tovább gombra kattints, de ízelítőnek Kálmán Olga interjújából ide is kopizok egy adagot. "Gyurcsány Ferenc: Akkor menjünk végig. Drágám, lesz autó, be fogjuk füvesíteni a keretet, hozzá fogunk építeni egy szobát a házhoz, ahogyan megigértük, és annak érdekében, hogy ez menjen, mindig azt mondtam, hogyha nem lesz egyensúlyba a családi költségvetés, akkor oda kell majd rá figyelni. De nem tévesztem össze.A közös álmaninkat, azt ami kettõnket összefûz, hogy csinálunk egy jobb életet azzal, hogy lehet, hogy egy évig spórolnunk kell. "
Nincs rá bizonyíték, diszkréten elnyelték a dokumentumok, leiratok, nem marad fenn belőle semmi, hacsak ez a post nem segít abban, hogy örökké megmaradjon, pedig olyan nyelvbotlás volt, de olyan!, mely a parlamenti sajtószoba legénységét rögvest a földre küldte röhögni és fetrengeni. Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának 7.ülésnapján, hétfőn, Tállai András fideszes képviselő - több újságíró egybehangzó, bár a röfögéstől nehezen érthető állítása szerint - interpellációjában a többi között a kormány kedvenc állatát, Kóka miniszter által felfedezett pumát így szólította nevén: pannon puna.
Nemzetközi megítélés tekintetében nagy szerencséje van a Gyurcsány-kormánynak: a többi volt közép-európai szocialista országokban is bizonytalan a belpolitikai helyzet. Varsóra felettébb kétkedve tekintenek Brüsszelben, hiszen részben ultrakonzervatív, ultranacionalista pártok vannak hatalmon. Szlovákiában ma iktatják be Robert Fico kormányát, amelyről ugyebár sok jót nem lehet elmondani Ján Slota pártjának részvétele miatt.
Nem várom el a fideszes képviselőktől, hogy gondolkodjanak - mondja Szabó szocialista képviselő, mire a Fidesz oldal felhorgad, sértegetést kiállt, árokásást emleget. Szabó pedig meg is magyarázza: a fideszesek mindannyian ugyanazt mondják, sarc, elvonás, sarc, elvonás. - Ti meg esélyegyenlőség, igazságosság, esélyegyenlőség, igazságosság - vág vissza az ellenzék. Valóban, mi és egyáltalán van-e különbség a két szajkózás között?
A skót nacionalizmus leginkább az angolok utálatában merül ki – derült ki egy legutóbbi felmérésről, amelyet Scotland ügynök is olvasott. Az angolok mögött erős pozíciókat harcoltak ki maguknak a muszlimok is a képzeletbeli fekete listán. Érdekesség, hogy a Skót Nemzeti Párt képviselőjelöltjeként jövőre egy pakisztáni politikus is harcba indul a parlamenti mandátumokért.
Azt nem tudom eldönteni, hogy alkalmas-e a legfőbb ügyészi poszt betöltésére Horányi Miklós - valahogy így kezdtem egy cikket annak apropóján, hogy hétfőn legfőbb ügyészt választ az Országgyűlés. Ide is csak ezt tudom írni: nem tudom. Valamennyire ismerem őt, hiszen sok ügyben összekapcsolt minket részemről az újságírói, részéről az ügyészségi sajtófőnöki munka. Korrekt fickó, tekintélytisztelő, pedáns. A szakmaszeretetéből, tapasztalatából, hozzáértéséből, tudásából számomra sok nem derült ki. Vagy csak nem vettem észre. Mert nem konyítok a joghoz. Mégis hol rezignáltan, hol idegesen figyeltem, figyelem a sorsát alakító képviselőket, akik ma nekigyűrkőznek, a szocialisták tenyerükbe pöknek és nem támogatják megválasztását, a fideszesek szintúgy, de támogatják. Hogy miért?
Nézettségi rekord, 28,5 millióan nézték végig az Argentina-Németország meccset. A Merkel topimacis ugrándozásával is fűszerezett játékról csak azért emlékezem meg, mert Jetphotographer barátunk éppen akkor a stadion mellett húzott el és küldött róla egy képet. Olyan mint a Kis Herceg doboza. Nem látjuk, de tudjuk mi van benne.
A kérdésekben, interpellációkban rendre benne vannak a válaszok, ahogy a mondatban a betűk és a ventilátorban az eltévedt guanó. Zsigó Róbert fideszes képviselő például nemsokára nekiveselkedik és azt kérdezi Gyurcsánytól, hogy miért bünteti a kormány Baját, no meg annak térségét. Mert bünteti az fix, kifejtésre nem is lenne szükség, elég a kérdést feltenni, aztán leülni és a politikai tett, akár Szemiramisz függőkertje, a világ csodájára fölépült. Csáky András MDF pedig rövidesen azzal rukkol elő, hogy kötelező-e a kormánynak betartania az Országgyűlés határozatát. Mi az hogy? Nagyon is! - sugallja a kérdező és ezzel le is van tudva a beszéd, a reakció már nem is érdekes, ahogy az esküvő után a korábbi félrelépés sem lesz az. Lengyel Zoltán pedig úgy ad pofást Gyurcsánynak, úgy küldi el a fenébe, hogy Ön pályát tévesztett miniszterelnök úr! A kérdezés nélküli kérdés jelentése: ergo elmehet a utcaseprőnek, vagy Rinaldo Rinaldininek, talán Rumcájsznak is Janka mellé, de itt most ne rontsa a levegőt, mert a meleget épp most fújták ki a Kárpát medencéből a frissítő passzátszelek.
Reklámozz
minket! Helyezd el honlapodon a ParlamentBLOG egy
bannerét (120×240
vagy
468×60), és
cserébe mi is kirakjuk a Te álló banneredet! Csak
szólj.