ParlamentBLOG
Az utolsó ülés

Vége van. Szétmentek. A 2006-os országgyűlés már a múlté. Az ismerős, megszokott alakok még egyszer végigdefilíroztak a folyosókon, bekukkantottak a büfébe, hol immár csendes pusztulás és magány van. Zajtalan, szelíd országgyűlés volt, sem nem rúgott, sem nem harapott, úgy is múlt ki tisztességesen, minden nyikkanás nélkül végelgyengülésben, mint egy jámbor aggastyán.

A nap verőfényes sugarait szórta be az üvegablakokon, a toronyban éppen delet harangoztak, mikor Katona Béla díszmagyarba öltözve csörömpölő karddal az oldalán bevonult tisztikara kíséretében, megnyitni az utolsó ülést.
Csapody Miklós még egyszer (meglehet egészen utoljára) végighallgatta nagy figyelmesen a jegyzőkönyvet, Göndör még egyszer megpróbált elaludni a jegyző dajkaszerű mormogása mellett, de erre most nem volt ideje.

A képviselők még egyszer beültek a padokba, érzékenyen megbámulva a saját névjegyeiket az ülőhelyeiken, azután felnyitották a fiókjaikat, kiszedvén azokból bajuszpedrőiket, Szijjártó Péter a cukkedlijét, Semjén Zsolt a fogkeféjét - egyszóval aki mit rejtegetett.
Ezalatt a kis Lengyel Zoltán interpellált az árvizekről, amire rögtön megfelelt Szabó Imre, majd Bajnai emelkedett fel, találván megint egy - Orbánt.

De biz az már későre született szegény. Az ellenzéknek már nincs annyi ideje, hogy kapitánnyá szónokolja Bencze urat. Semjén röviden elvágta a kérdést, hogy az ország címere sokkal magasabban áll, mintsem azt egyes hadnagy megpiszkolhassa.
Más tárgy nem lévén, az elnök elmondta búcsúztatóját s mire a végére jutott, könnyek szivárogtak ki szelíd kék szemeiből elérzékenyülésében.

Azután fogta a csengettyűjét és bezárta a fiókba. Eredj pihenni, öreg szerszám.
Utána Mesterházy emelte ki az elnök érdemeit. S a Ház zajos éljenzésre fakadva tolongott az ajtók felé.
Kéz kézbe kapcsolódott. Szívélyes búcsú, nyájas mosoly lebegett az ajkakon.
- A viszontlátásra! - hangzott fel itt is, ott is, többnyire kétkedő, síri hangon.

Még ott zsibongtak, kóvályogtak egy darabig a folyosón, az előcsarnokban, míg egy óra után elszállingózának egyenkint. A kapus közömbös arccal nézte, míg az utolsó fogat is elrobogott, míg az utolsó alak is kicammogott. Éppen Pettkó András volt az utolsó.

Gondterhelt fejjel, búsan meghajolva hagyta el a korridort s ballagott le a lépcsőkön.
A legelső foknál összejött Katona kálmánnal, összekacsintottak.

- Elmúlt - mondá Navracsics Tibor mélabúsan.
- Rövid volt - válaszolá Lendvai Ildikó keserűen.
- Sokba került - folytatá Navracsics gúnyosan.
- De meg sem érte - végzé Lendvai gyöngéden.

Mikszáth az utolsó ülés című karcolatának ferdítése.

{ komment (1) } { permalink }  
Hozzászólások
 
Nekem is lenne ehhez egy-két szavam.
 
1.

B.Imre mondja:

Ideje már, hogy vége!

2010. március 21. 19:32

 
 
© parlamentblog.hu
Az oldalon szereplõ bejegyzések, vagy annak részletei csak a parlamentblog.hu-ra való hivatkozással használhatók fel

Reklámozz minket!
Helyezd el honlapodon a ParlamentBLOG egy bannerét (120×240 vagy 468×60), és
cserébe mi is kirakjuk a Te álló banneredet! Csak szólj.