ParlamentBLOG
Hatalmat a népnek
{ komment (2) } { permalink }  
Hozzászólások
 
Nekem is lenne ehhez egy-két szavam.
 
2.

Carolus mondja:

Én pedig azt láttam, hogy OV fejhangos üvöltése egy kis diktátor megnyilvánulása volt, nem először. Azt gondolom, az emlékezetes GYF-OV vitán annyira lealázódott, hogy azóta nagyobb a kisebbségi érzése, mint ő maga. Szó ami szó, össze kell hasonlítani a két ünnepi beszédet és látszik a különbség, nem csak az előadás módjában, hanem mondanivalójában is. De azért egyetértek Marczipánnal, ez az OV valamit csak tud. Már csak az a kérdés, jó-e ez nekünk polgároknak, és jó-e az országnak. Meggyőződésem, hogy nem!

2007. október 26. 11:46

1.

marczipán mondja:

Ünneplés Fidesz-módra. Lassan már megszokjuk, ha ünnep van, a Fidesz nagygyűlést tart, a csőcselék autókat gyújtogat, a rendőrség pedig több-kevesebb sikerrel végzi a dolgát. Sok mindent nem értek. Az a meghatározhatatlan számú ember (30 ezer < x < 250 ezer) miért tud a vezér és társaik beszédére annyira begerjedni, hogy képes zuhogó esőben, a tüdőgyuszitól sem félve ámulva hallgatni a semmit. Mert tartalma nem igazán volt a beszédeknek: bejelentették, megvannak az aláírások. Az első lépésen már túl vannak. Pont. Na nem azért mondom, mert nincs olyan politikusom, akinek a beszédére akár több száz km-t is utaznék, nem az irigység szól belőlem, de azt aláírhatjuk: ez a Viktor vmit tud. Manipulálni az embereket. Annyira, hogy még adománygyűjtést is szerveztek a Magyar Asszonyok Érdekvédelmi Szövetségének támogatásához. De miféle szervezet ez? Kutatásom során arra jutottam, hogy létezik vmi hasonló nevű szervezet, akik a MAGOSZ tüntetőknek segítettek, - gondolom vitték nekik a forró teát - de semmi másra nem bukkantam. Nem kellene utánajárnia a kormánynak, kiknek is gyűjtött a Fidesz? Nem lehet, hogy átverték az embereket? Pont most, amikor a politikai elit a pártpénzek elszámolhatóságáról és az alapítványoknak adott pályázati pénzek tisztaságáról beszél? Van egy érzésem, fogunk még hallani erről.

2007. október 24. 19:03

 
 
© parlamentblog.hu
Az oldalon szereplõ bejegyzések, vagy annak részletei csak a parlamentblog.hu-ra való hivatkozással használhatók fel

Reklámozz minket!
Helyezd el honlapodon a ParlamentBLOG egy bannerét (120×240 vagy 468×60), és
cserébe mi is kirakjuk a Te álló banneredet! Csak szólj.